




















Dr. Muravölgyi László:
1978-ban végeztem a budapesti Állatorvostudományi Egyetemen. A diploma megszerzését követően a Komáromi Állami Gazdaságban helyezkedtem el, és dolgoztam ott 1997ig, öt évig főállatorvosként.
Kisállatokkal 1983-óta foglalkozom.
1986-ban szereztem szaporodásbiológiai szakállatorvosi diplomámat.
Több speciális tanfolyamot is elvégeztem, köztük 2002-ben az ultrahang diagnosztikai módszerek a kisállatorvoslásban témájú továbbképzést is.
Rendszeres résztvevője vagyok a hazai és a világszervezetek által szervezett kis- és haszonállat gyógyászati konferenciáknak és továbbképzéseknek.
Ma Komáromban egy szarvasmarha telep ellátó állatorvosa, és az Okavango Kisállat Szakrendelő vezetője vagyok.

Dr. Muravölgyi Zsuzsanna:
2008-ban végeztem a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán. Gyakorlatilag beleszülettem ebbe a szakmába, nagyon szerencsésnek is tartom magam azért, hogy a szüleim nyomdokába lépve valóban azzal foglalkozhatom, ami a szívemhez igazán közel áll, az állatokkal.
Otthon is kedvenceim vesznek körül: három kutyám Mázli, Yoda és Alfi, a cicám Sanyi és a nyuszim Simon.
Ma édesapámmal együtt dolgozom egy szarvasmarha telepen és a kisállat rendelőben.

Radicsné Füssy Éva, asszisztens:
Már négy éve, hogy az Okavango kisállat szakrendelő munkatársa vagyok. Ez egy hely ahol tisztaságban, rendezett körülmények között dolgozhatok. Jó érzés segíteni egy beteg állaton, aki nem tudja megmondani mi baja. A gazdiktól kapott elismerő tekintet megerősít abban, miért is szeretek itt dolgozni. Ráadásul azzal tudattal, hogy a 7 éves kislányom büszke rám azért, hogy: „Anya azért dolgozik, hogy sok beteg állatnak segítsen.”
Fontos a csapatmunka, és itt ezt is megtalálom.

Mandel Gézáné Stefi, asszisztens:
Hogy hogyan is kerültem ide? Annak idején boxer kutyánkkal, Falcoval mint páciensek jártunk a rendelőbe. A legjobb barátnőm volt akkoriban az asszisztens. Mivel sok volt a munka, megkérdezték, nincs-e kedvem besegíteni néha. Persze hogy volt, és természetesen itt ragadtam, ennek most már 8 éve!
A Doktor úrral is különösen jó, mondhatni baráti a kapcsolatunk. Nagyon szeretek minden állatot, ezért is töltök itt a rendelőben annyi időt amennyit csak a munkám enged.
Szívesen kommunikálok a gazdikkal, sok jó barátra és ismerősre tettem szert itt a rendelőben. Rólam mindenki tudja, hogy szívesen segítek bárkinek bármiben, ha tudok, főleg ha kóbor, gazdátlan állatokról van szó!
Otthon most két kutyusunk van, egy kis keverék és egy fiatal boxer.

Kissné Juhász Mónika
Tündi